Pár hónapja történt, hogy a munkahelyemen együtt kellett dolgoznom egy vezető beosztásban lévő kollégámmal. A pasi nagyon kapós volt az egyedülálló lányok körében. Független, jó kiállású, nagyon jó humorú, vezető beosztásban, tele energiával, és azért azt is hozzá tenném, hogy nem rossz pasi. Engem soha nem mozgatott meg, mert volt párom, és a munka sem sodort minket össze. Pár hónapja viszont igen.

Mikor megtudtam, hogy vele kell együtt dolgoznom még örültem is neki, mert tényleg egy nagyon kedves, közvetlen embert ismertem meg benne. Az első találkozásunkkor, igen közel ült hozzám, mert csak nálam volt laptop, és mikor hozzám kellett volna beszélnie, akkor inkább az asztalnak mondta a mondandóját, vagy éppen a kezeit tördelte és hebegett-habogott. Nem tudtam hova tenni ezt a viselkedést.

Egy olyan pasiról beszélek most, aki ha lent van a kávézóban tőle hangos az egész tér, mert szinte mindenkihez van egy kedves szava, és igazi társasági ember. Több mint 20 fő tartozik alá, és igen jól csinálja azt amit csinálnia kell.

Gondoltam, ez valami múló állapot lesz nála, de nem lett az. Ha hívtam telefonon munka ügyben akkor egyből felvette és az a pasi volt, akit én ismertem korábban. Fesztelenül elbeszélgettünk és nevettünk sokat. Ha emailt küldtem neki szintén munkaügyben egyből válaszolt. Viszont ha együtt voltunk egy légtérben ketten akkor jött a kéztördelés, a dadogás, a feszült légkör. Állandóan kihúzta magát előttem, és mintha a hasát is behúzta volna. Tiszta zavarban voltam már én is.

Egy alkalommal kihívott teázni, megfőzte nekem a teát, és finoman a hátamhoz ért, mikor elment mellettem. Persze amilyen szerencsém volt, szinte mindenki pont akkor akarta teát, vagy kávét inni, mikor mi, így nem tudtunk kettesben lenni.

Egy barátnőm azt tanácsolta adjak neki jeleket. Mondtam neki, hogy párkapcsolatban élek, és bár már akkor is tudtam, hogy ennek vége lesz előbb-utóbb, ha az exem nem változtat, de akkor sem akarom ezt vele megtenni, a másik meg az, hogy én olyan sok évet kihagytam a pasizásból, hogy már azt sem tudom, azt hogy kell csinálni. Ami pedig teljes mértékben visszatartott ettől az egésztől, hogy álljon már meg a menet. Én vagyok a nő, Ő meg a férfi. Vegye már a fáradtságot arra, hogy ha rám akar mozdulni, akkor annak jelét Ő adja. Nem vagyok én mai csirke, hogy még én hívjam randira.

Aztán ahogy a munka elkészült, úgy a mi kis párosunk is visszaállt a régi rendbe, és már csak messziről néz rá, de ha odanézek lesüti a szemét.

Önbizalomhiányban szenved? Egy olyan férfi, aki vezető beosztásban dolgozik, és nagyon jól végzi a munkáját? Csajozni meg nem tud? Eddig mindig a lányok szedték fel őt? Hova tart ez a világ?