Mióta egyedülálló lettem azt vettem észre, hogy lelki szemetesláda is lettem a barátaim és ismerőseim körében. Pont nekem lenne szükségem egy kis támogatásra, lelki erőre, biztatásra és társaságra, erre meg én lettem az, aki ezeket a szerepköröket betölti a barátai körében.

A lány 40 éves, a srác 32 éves. A lány úgy kezdett bele ebbe a kapcsolatba, hogy lesz, ami lesz. Nem a jövőre gondolt, csak a pillanatnak élt. Megkapta tőle mindazt, amire vágyott. Vicces volt, humoros, kedves, bókolt, udvarolt, figyelmes volt. Erre vágyott és megkapta ettől a fiútól. Mikor összejöttek azt mondta nekem, nem érdekli a korkülönbség, most boldog és ő csak ezt akarja élvezni.

A napokban hívott, hogy menjek át hozzá, beszélgessünk egy kicsit. Azt hittem, majd ellát pár praktikával, tanáccsal, biztatni fog. E helyett mikor leültünk a kanapéra ömlött belőle a bánat. Ő már gyereket szeretne, párja nem, mert szerinte Ő még fiatal egy gyerekhez. A barátnőm meg attól fél, hogy nincs már ideje várni, mert mi lesz ha már nem is lehet gyereke. Szereti a fiút a mai napig, a srác is őt. Megbolondulnak egymástól, egymásért a mai napig, és a gyerek téma kivételével, mintha borsó és a héja lennének.

Nem tudtam neki tanácsot adni, hogy most mit tegyen. Lépjen ki egy boldog párkapcsolatból csak azért mert még nem jutottak közös nevezőre gyerek kérdésben? Maradjon ebben a kapcsolatban, mikor lehet, hogy mire a srácnak "kedve" lenne gyerekhez Ő már akkor túl koros lesz?

Nem tudom melyik megoldás a jó. Menni vagy maradni?